Relax Szépségsziget –  Ahol nemcsak megszépülhet, de lelkileg is feltöltődhet!

Számomra fontos a vendég elégedettsége

Az elmúlt évek során letisztult bennem, hogy számomra kevés, ha a vendég kívülről szépül, teljes elégedettséget akkor érzek, ha a vendég kedve, hangulata és energia szintje is jobb, amikor távozik tőlem, mint amikor érkezett.

Meggyőződésem, hogy a nő akkor a legszebb, és akkor ragyog igazán, amikor belül is rendben van, a kozmetikumok is sokkal jobban hatnak, ha a vendég lelke is készen áll a befogadásra.

Kényeztető kezelések

Célom, hogy a vendég, a nálam töltött idő során kellemes, kényelmes környezetben a szépülés mellett pihenjen és kikapcsolódjon. Nemcsak a külső megújulása, hanem a lélek feltöltődése is nagy hangsúlyt kap nálam, a kényeztető kezelésekkel, speciális masszázsokkal, professzionális készítmények segítségével.

Nálam egyszerre egy vendég tartózkodik, a figyelmem csak az övé, az ő kényelme, igénye szerint alakítom a körülményeket a lehetőségek szerint. Igazi „énidő”. Kellemes, csendes, nyugodt környezetben, kényelmes, fűtött kezelő ágyon pihen a vendég a kozmetikai kezelés során, a háttérben halk, relaxáló zene szól. A vendég aktuális hangulata a mérvadó, hogy beszélgetni szeretne vagy csak csendben magára figyelni.

Azt látom, nagy szükség van arra, hogy megtanuljanak az emberek pihenni. Sokak egyszerűen nem tudnak kikapcsolni, nem tudnak figyelni magukra, ki vannak merülve, a sor végén kullognak a saját életükben minden és mindenki más után.

Szeretném megmutatni, akár heti egy óra teljes kikapcsolás csodákra képes, kiegyensúlyozottabbá, boldogabbá tudja tenni a mindennapokat.

Szeretnék a vendégeknek lehetőséget biztosítani arra, hogy kiszakadjanak a hétköznapok taposó malmából, legyen „én idejük”, ki tudjanak kapcsolni egy kicsit a munkahelyi és a családi feladatokból.

Te is az én vendégem vagy, ha…

nagyon elfoglalt vagy…

minden mást
magad elé helyezel…

nincs időd magadra…

vágysz a kikapcsolódásra, figyelemre…

A kevés idővel rendelkező vendégeknek abban szeretnék segíteni, hogy:

Z

a mindennapok taposómalmából tudjanak kiszakadni

Z

le tudják vezetni a mindennapi stresszt

Z

legyen „énidejük”

Z

meg tudják tapasztalni a kényeztető kezelések, a masszázs adta relaxálás szenzációs pozitív hatását a hétköznapok feladatai könnyebb megoldásában, kiegyensúlyozottságban, hatékonyságban, önbecsülésben

Z

időt tudjanak megtakarítani, egyszerre valósuljon meg szépülés közben a feltöltődés és a pihenés

Vendégeim ezt mondják a kezelések után

Szeretek hozzád járni, mert szeretem azt a nyugalmat, amit áraszt a hely és személyed. Mindig megkeresed a legjobb megoldást a problémára. Szeretem az alkalmazott termékeket, szeretem,  hogy mindig újítasz valamit ️ És szeretem azt hogy jó árakkal dolgozol. 

Zsuzsa

Zsuzsi által nyújtott szolgáltatás nem egyszerű kezelés, hanem fizikai kényeztetés és mentális feltöltődés egyben. Kiváló minőségű anyagokkal dolgozik, és magas színvonalú szolgáltatást kapok tőle mindig.

Gyere hozzá te is harmónia és nyugalom szigetére!

Erika

Nagyon sokat számítanak testemnek, arcomnak és lelkemnek a nagyon kellemes 1 vagy 1,5 órás kezeléseid. Már alig várom minden héten, hogy eljöjjön az én időm és ellazulhassak halk zene és beszélgetések közben,míg Zsuzsi simítja a ráncaimat, finomabb és erőteljesebb masszírozással. Köszönöm a kezeléseket, kényeztetéseket, közben a lelki támogatásodat Zsuzsi! Szeretek hozzád járni, mert egy nyugalom szigeten érzem magam. Mindenkinek ajánlom, hogy figyeljen az én időre, kezeltesse, kényeztesse magát legalább 1 héten egyszer 40-en, 50-en, 60-on túl, mert megérdemeljük! Mellette mozogjunk, igyunk sokat és garantáltan megfiatalodunk! Köszönöm Zsuzsi, egy nagy ölelés mindenért!

Ildi

Válogass a kényeztető kezelések közül

ANTIAGING MASSZÁZS

BŐRFIATALÍTÁS TERMÉSZETES ÚTON

EMOZIONI PLUS

MEGOLDÁS AZ ÉRZÉKENY BŐR KEZELÉSÉRE

WHITE MOON

BŐRMEGÚJÍTÓ, BŐRHOMOGENIZÁLÓ KEZELÉS

BALANCE

A BŐR EGYENSÚLYÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA

INTENSE

A MAI MODERN NŐ KOZMETIKUMA

LIME

ENERGIZÁLÓ KEZELÉS

LIGNUM

LAZÍT, MÉREGTELENÍT, STRESSZOLDÓ

REHYDRA

MEGSZÜNTETI A BŐR VÍZHIÁNYÁT

Érdekes cikkek a relax világából

Változás, változtatás

Változás, változtatás

Azt hiszem, nem is lehetne aktuálisabb témát választani, mint a változás, változtatás. A tavaly márciusban  megjelent járvány mindenki életét megváltoztatta kivétel nélkül, és mindenkiben más és más gondolatokat, érzéseket indított el. Te mit élsz meg most? Hogy...

Te, hogy állsz az idővel?

Te, hogy állsz az idővel?

Biztosan, Te is voltál már úgy, hogy bizonyos dolgokat azért nem tettél meg, mert nem fért már bele, az egyébként is zsúfolt napirendbe. Tőled, el szokott hangzani ez a mondat? ERRE NEKEM MOST NINCS IDŐM vagy NEM ÉREK RÁ, PEDIG DE JÓ LENNE!!!!! Leültél már végig...

Mennyire vagy fontos magadnak?

Mennyire vagy fontos magadnak?

Tudtad, hogy az egészséged egyik tényezője a lelki állapotod? Tudtad, hogy az immunrendszeredet nagy mértékben gyengíti, ha sokat vagy szomorú, feszült, ideges esetleg haragos? Ne várd meg, hogy a betegség ültessen kényszerpihenőre, légy tudatos és dönts TE, hogy...

ÚJDONSÁG! Cél, az egységes bőrszín

ÚJDONSÁG! Cél, az egységes bőrszín

A Vagheggi egy igen népszerű és kellemes kezelését, a White Moon-t szeretném bemutatni Neked! Ez egy bőrhomogenizáló, bőrmegújító kezelés, ami kifejezetten ajánlott a nyári , erős napsütéses időszak után.Ez a kezelés nincs korosztályhoz vagy bőrtípushoz kötve,...

A professzionális kozmetikumok jelentősége

A professzionális kozmetikumok jelentősége

Mai témának a kozmetikumok közötti különbségeket választottam, remélem hasznos lesz a számodra! Tudtad, hogy lényeges különbség van egy professzionális cég termékei és a drogériákban kapható kozmetikumok között??? Neeem???????? Azok a professzionális cégek, akik...

Intense, a mai modern nő exclusive ápoló kozmetikuma

Intense, a mai modern nő exclusive ápoló kozmetikuma

A  XXI. században mindenki használ valamilyen kék fényt kibocsátó eszközt, általában nem is egyet.. Melyek is ezek?  Számítógép, okostelefon, tablet, laptop, plazmatévé, és ide sorolhatóak a led fényt kibocsátó elektromos készülékek is. A kék fény,  nemcsak az...

Szépség levelek

Szeretnék feliratkozni a hírlevélre